Nah tessék újra itt. Össze vissza költöztettem ezt a hülye blogot, beláttam semmi értelme. Itt ismertek és kész. Elkezdhetném a legelején se de semmi kedvem, nagy léptekben leírom, hogy hol mit basztam el és hogy mennyire vagyok szánalmas.
1. Októberben felvett msn-re.
2. Novemberben közöltem vele, hogy szeretem.
3. Decemberben kiderült, hogy van egy igen fiatal pasija (nah pfff...)
4. Folyamatosan kapcsolatban álltam vele, mert ugyebár a remény hal meg utoljára és mert hülye vagyok.
5. Kaptam szülinapomra tőle egy ezüstkarkötőt (meg akartam zabálni :))
6. Pár napra rá (én csak 3 héttel utánna tudtam meg) kidobta a pasija
7. Persze bepróbálkoztam..elhajtott a picsába.
8. Most megint van valami csávója, fogalmam sincs ki az, de utálom.
Hát röviden ennyi. Jah írni akartam neki annó egy szánalmas szerelmes csöpögős levelet, de végül nem küldtem el és nem is fejeztem be...de kiteszem ide lássátok, hogy igenis létezik olyan szerelem ami feltétel nélküli és reménytelensége képes felemészteni. Talán ha nem lennék most munkanélküli, beteg és nem érezném magam teljesen kiszolgáltatottnak, akkor könnyebben menne. De még most is csak azt tudom mondani, hogy hiányzik és a legyünk barátok közhely egy hatalmas kő a szívemen. Holnap jövök..addig is, legyetek rosszak :)
jah a levél:
Nem tudom mit mondhatnék még, amit nem írtam esetleg máskor le vagy szóban nem mondtam volna el. Nah jó, szóban nem vagyok valami jó az érzéseim kifejtésében, mivel mindig félek a visszautasítástól. Szóval írni mindig is jobban szerettem, mert ez legalább megmarad és örök emlék.
Sokszor azon aggodalmaskodsz, hogy külsőleg talán nem vagy olyan mint régen. Szerintem nincs miért változtatnod magadon, de bármit teszel a külsőddel nekem elég ha a szemedbe nézek és olyan mintha pici pillangók szállnának fel a hasamban. Nem tudom másképp kifejezni magam, bármennyire is törekszem arra, hogy leírjam mindazt amit valójában kiváltasz belőlem. Én tudom, hogy sokszor csak idétlenül röhögök, vagy szánalmasan próbálok közömbös lenni a közeledben amiket nyílván észre is veszel, valójában nem is tudom mi járhat ilyenkor a fejedben velem kapcsolatban, de talán jobb ha nem is tudom. Vicces, de tényleg az Emil tudna mesélni leginkább az érzéseimről, mert tavaly nyáron tényleg csak Rólad beszéltem neki, úgy hogy Te még azt sem tudtad, hogy én létezem. Sokszor én is elcsodálkozom, hogy mennyire tudlak szeretni, de nem tartom magam ettől kevesebbnek. Tisztára lázba jövök, ha azt mondod, hogy eljössz hozzám..attól a pillanattól fogva semmi másra nem tudok koncentrálni. És ha itt vagy, akkor meg próbálom nem észrevehetően rajtad felejteni a tekintetem. Ilyenkor sokmindent megfigyelek, ami aztán gyakran válik a „Szeretem ahogy…” illetve „Szeretem amikor….” kezdetű mondataim részévé. Stendhal ezt nagyon szépen ”kristályosodás”-nak hívta a Szerelemről című esszéjében, amire tulajdonképp csak most figyeltem fel. Igen, órákig tudnálak csak nézni, mint ahogy azt tettem is amikor kint aludtunk a tanyán. Az arcod tényleg olyan mintha angyalok faragták volna…valójában innen is a neved. Mikor erősen koncentrálsz valamire, akkor meg kinyitod egy kicsit a szád és picit kidugod a nyelved. Ha kérdezel gyakran elfordítod a fejed jobbra és kicsit előre dölsz. Imádom amikor rágózol. Szeretem ahogy beszélsz, szerelmes vagyok a hangodba és szépen formálod a szavakat. Gyakran nem is tudok válaszolni, mert időközben elolvadtam és tudom, hogy csak idétlenül röhögnék megint. Gyakran mosolygok a makacsságodon, édes vagy amikor felhúzod magad valamin és csak mondod és mondod…
